Lake District - a legszebb fekete bárány

Mi újság Londonban mostanság?

Őszintén, kit érdekel? Nagyjából ugyanaz, mint ami az összes sikkes világvárosban történik augusztusban: a helyi lakosság elhúzta a csíkot Nyaraldába, a bevándoroltak tovább dolgoznak vagy hazamentek, a szaúdi trilliárdos pereputty meg itt shoppingol, versenyez a Lamborghinijével és élvezi a felhőt az égen.

Ezért inkább a londonbudapestmetro most megnyitja kapuit a szponzorálatlan útiajánlók túlnépesedett világába és elmeséli, hová érdemes itt a szigetországban elmenekülni a metropolisz nyűgje elől. Akinek a pihenést csak a pálmafa-homokdűne-all you can eat szentháromsága tudja nyújtani, az vesztegeti nem létező szponzorjaink pénzét, kérjük, kattintson el, továbbá híresfestős múzeumot sem tudunk ajánlani, sem csecse gasztrofesztivált, mert Lake District más kategória.

Kérem szépen a Lake District nemzeti park ott van fönt, balra, Skócia alatt. Az észak-nyugati Cumbria tartomány (vagy megye, vagy minek nevezik a közigazgatási területeiket) 2.5 óra alatt kényelmesen olvasgatva, helyjeggyel megközelíthető az Euston vasútállomásról, ha elalszunk, Glasgowban tesznek ki a vagonból. Egy ideig az angol táj nem túl ingergazdag, de a második óra végére kezd Hegylakó feelingünk lenni. Lassan fordítottan arányos lesz az egy négyzetméterre eső emberek/birkák száma, kifejezetten előnyös módon (van egy sanda gyanúm, hogy ha az érettségi eredményeibe bevonnák a nemzeti juhállományt, javulna az országos átlag. Aki itt kint pedagógus, az kérem írja már meg, hogy bírja ép ésszel), és hirtelen ránkszakad a Nagy, Mély Csend.

p1030190.JPG

Arra fogadnék, hogy nincs mega Holiday Inn 50 mérföldes körzetben, ha valami befektetőnek meg is fordult a fejében, azt valószínűleg még projektprezentáció előtt megetették a disznókkal, pusztán érdekvédelemből. Szezon közepén a sok kis vendégház, panzió, bed and breakfast fogadó ablakában ott fityeg a No Vacancies táblácska, tehát ezek a kis családi szálláshelyek tömve üzemelnek. Én egy nagyon egyszerűt választottam Windermere-ben, kb. £130 három éccakára, aranyosan kidekorált, jól karbantartott viktoriánus ház, ahol a házaspár, élén a mufurc fejű, de a reggelidért rohanó férjjel úgy kezdi, hogy előránt pár térképet, majd rohamkurzust tart, hová érdemes elmenni és bekarikázza a buszmenetrend közepén az ideális járatot, csak Neked, csak este fél tízkor. A reggeli Full English Breakfast, kell az a kalória, nem aszfaltozott sétálóutcák várnak ránk. Jut eszembe, eszébe ne jusson senkinek flitteres szandálkában menni, a domborzati térképet nézzük má’meg előtte otthon. Házigazdám konstatálta dromedár Hegyi Brünhilda csizmám és megnyugtatott, hogy ez a célnak megfelel (tipp: aki, mint én, újonnan vette a cipőt, el ne felejtse odahaza bejáratni, ne ott törjük be puha lábikónkkal a gyári merevséget).

p1030269.JPG

p1030325.JPG

A cél pedig egy ilyen tájon csak az lehet, hogy Tina Turner lábakat sétáljunk magunkra, miközben monitortól kinyákosodott szemünk veszít gyulladt rózsaszínéből, városi tüdőnk sokkot kap az oxigénkoncentrációtól, nincs légiforgalom, ami Londonban olyan, mint az aranyér lehet, megszokja az ember, együtt él vele, de nyűgös napokon mégiscsak egy pain in the arse, és körös-körül a mesés csend, a zöld, a tavak mélykékje, a ködbe borult hegycsúcsok, a fák susogása, a nedves moha illata, a buja anyatermészet, s az ember nem a holnapra gondol, a kis fostos rutin egzisztenciára, a munkára, meg hogy életszínvonalát hogy emelje a sztratoszféráig, hanem magára az Életre, arra a pici időre, amit kilízingelünk a sártekén.

Az úthálózat remek, busszal (napijegy £10), autóval eljuthatunk bárhová, onnan pedig gyaloggalopp a tóvidékre és idilli városkáikba. A megfelelő lábbeli mellett esőkabát is ajánlott, Anglia legcsapadékosabb vidékén járunk. Ennek megfelelően a gyep mélyzöld, a fű sarjad, s úton-útszélen mindenféle hasított patás jószág legelészik, mit sem sejtve a helyi döner kebabos rossz szándékairól. Juhok és báránykák szerteszét, kis pufók falatkák, pulikutya sehol, kerítés gyanánt a hegyvidéket behálózó kőfalak szolgálnak. A technikát dry stone walling-nak nevezik, minden malter és ragacs nélkül húzták fel e falakat mesterien – egy kamikaze bika talán kárt tehet bennük, de amúgy állnak, mint Katiban a ded, tetejük-oldaluk befedi a kétujjnyi vastag puha moha és valami elmondhatatlan ősi hangulata van az egésznek, ahogy úgy girbe-gurbán szaggatják a tájat. Hogy hány hegyet bonthattak le miattuk, nem tudom, de kizárt, hogy csupán a mezőgazdasági munkák alatt kiturkászott kövek elegendőek lettek volna.

p1030312.JPG

p1030308.JPG

A hegyeket (fells, nem csak úgy mountains) eredetileg erdőség borította, de az évszadok során kigyepálták a javát; főleg szénégetéshez használták fel a tölgyest, illetve ceruzagyártáshoz (van cerkamúzeum is, izgi lehet, khm), mára pedig maradt a gyapjú és a turizmus, mint megélhetési forrás. Ezek a hegyek csodaszépek és tiszteletet parancsolnak, még ha nem is karcolják az eget mint az Alpok, viszont intettek minket, hogy ne hősködjük fel magunk a csúcsokig, mert addig viháncolunk és barangolunk amatőr módra, míg az időjárás ásít egyet, jön a tejfölköd, szélvihar, s ha szerencsénk van, a mentőalakulat még időben ránk talál. Nem viháncoltam, ha már egyszer menettérti vonatjegyet vettem.

Turistautak végig kiépítve kiváló panorámával, kis táblákkal, matricákkal, eltévedni még nekem is nehéz volt, csupán egyszer éreztem, hogy betereltek a málnásba, ám amíg nagy ívben elkerüljük a teheneket (feketék vagy barnák, monoszínek, nem holstein fríz), addig békés együttélésben caplathatunk el a következő faluig. Lake District jó része a National Trust gondozása alatt áll és rendre kis reteszes kapukkal zsilipezik tele az ösvényeket. Jódolgomban elkezdtem számolni, hány különböző reteszmegoldást találtak rá (jó féltucatot), s a túrázók lelkiismeretesen nyitják-zárják a kisajtókat (biztos helyi sport a nyitogatás-húzogatás, de akkor miért nincsenek hatgyermekes családok?). Ha ki is tévedünk a kacskaringós országutakra, az autók kikerülnek, itt senki nem idegbeteg, nem rohanunk, nem kapkodunk. WC csak a nagyobb pihenőhelyeken és nem is olyan egyszerű a bokorban elbújni, szóval tessék beosztani...

collage_gates.jpg

Érdemes benevezni a tavakat átszelő hajóútra, vagyis kompok azok, de annak nagyon snájdigok, illetve - bár oda nem jutottam el, majd talán legközelebb - vannak kis nosztalgia gőzmozdony kirándulások is.

Sajnos a lokálkulináriát nem élvezhettem ki, sétababa után nem volt olyan kinézetem, hogy igazán rendes helyre beülhessek, a nem puccos felhozatal pedig naná, hogy a fish&chipses volt. Ellenben, itt az édesszájúak jegyzeteljenek, sok a házilag készített fudge- (kb tejkaramella) és édibédi édességbolt, csak sikerült napi 10 mérföldes gyalogtúrák után is híznom. Tejtermékeket is egész biztos gyártanak, de vagy őstermelőknél vehetjük meg őket valami kies farmon, vagy exportra szánják, mert a nagyközért felhozatala soványka.

Aki a Bárányok hallgatnakon nőtt föl, az a Herdwick barit imádni fogja. Ilyen cukker juhokat rossz emberek nem tenyészthettek ki, olyanok, mintha mindig mosolyognának, a kicsinyeik feketén születnek s aztán kifakulnak, mint Jacko, gyapjuk pedig szívós, jó minőségű. A fajta fennmaradásában fontos szerepet játszott Beatrix Potter írónő, egykori lake district-i lakos s birkatenyésztő, nem mellesleg a Peter Rabbit és egyébb mesék megalkotója, továbbá elsőrangú gyermekkönyv illusztrátor. Háza ma múzeum (Hill Top) és zarándokhely – tudniillik Peter Rabbit és barátai az olyan egy normál családból származó angolnak, mint nekünk a PomPom, a Vuk és a János Vitéz egybegyúrva. A Gyermekkor Meséje (szar lehet, hogy a mai kölköknek Japánba kell majd elvándorolni a pokémon miatt, de valszeg ezek a mócsing rajzfilmek úgysem hagynak olyan lelki nyomot, kötődést az emberben, mint az öreg Karak).

baabaa_collage.jpg

 

Itt beszúrnám, hogy Angia hivatalosan is kezd a végletekig elmeháborodott lenni, mert is a Baa, baa, black sheep gyermekmondókát egyes óvodák átköltették, mondván, a ,,fekete” kiemelése rasszista ideológiát táplál a lurkókba. Tanácsolom, ezt a baromságot mondják ott fönt egy farmernek, a jogvédők mennének a hotelbefektető után a vályúba.

Nagyon mizantróp hangulatunkban imádni fogjuk Lake Districtet. Nem csupán az ideális népsűrűség miatt, hanem mert ide csak egy bizonyos típusú ember látogat: nem fogunk részeg, flipflopos agglegénypartizókba belebotlani, sem finnyás, spray szolizott kismacákba. A velünk szembe jövő kiránduló ránk köszön (Londonban még a szomszéd sem, ugye), mindenki kisimult, betépett a tiszta levegőtől, ez a kulturáltabb népek célpontja. Ámbár a látogatók mintha nem reprezentálnák Anglia demográfiai arányait – zömmel britteket láttam, de a két nap alatt csak két feketét (fehér bőrű partnerük volt, ha ez számít), illetve egy muzulmán családot és talán három indiait. Nem tudom, hogy eme etnikumoknak mi jelenti a kikapcsolódást, de ezek szerint a természet lágy ölén való elmélkedés nincs köztük. Ellenben kelet-ázsiai roham a köbön, mindenhol kínai, japán, családok, párok, magányos farkasok, körbe ért a szájuk örömükben két fotózkodás között. Puhulnak ők is, már nem lóg a nyakukban három kamera, iPhone világot élünk. Dél-Amerikát a kéttagú ,,mexikói indián” zenészbanda képviselte, akik Keswick főterén pánsípoltak az elektrik demóra, tisztára Nyugati Pályaudvar hangulatot teremtve.

Cumbria lényegében hegyek és tavak mozaikja, van aki unalmasnak találja az ilyet, van aki nem tud betelni a látvánnyal. Csak még egyszer körbenézni, most utoljára fölmászni oda, és csak menni, menni, menni, amíg a lábunk már őzike módra nem remeg, s akkor megint menni még egy kicsit, ekkor már fenekünk megkérdezi, fogjuk-e még használni az idén ülésre vagy már csak dekorációs szerepet kap, na ezután tehetjük meg az utolsó 3 kilométert. Biztos vannak wellness szállodák is és gasztro körutak, de én asszondom, masszíroztatni és zabálni a sarki thai-oknál is tudunk. Ősszel szeretnék visszamenni, hogy a rozsdás színekben is gyönyörködhessek, mert ha nosztalgikus hippinek tűnök, ám legyen, de Lake District, ez a netten vadregényes vidék, hosszú idők óta talán a legszebb hely volt, amit láttam. Mondom, Euston pályaudvartól fölmész, oszt’ kicsit balra.

p1030219.JPG