Kergemarha Morzsák – Rövidhírek Londonból

Ha lenne sok-sok fölös angol fontom, nagyüzemi pólónyomtatásba kezdenék: Keep calm and carry on. Pirosat, 100% cotton. Ezeket nem londoni polgártársaim között osztogatnám szét, bár biztos jól esne nekik, rájuk járt a rúd az utóbbi időkben. Volt itt minden, kérem: pár terrortámadás, benézett választások, parlamentáris fogcsikorgatás, meg egy akkora toronyháztűz, hogy a szívesbocsok a felhőkről sütögették a szalonnát felette. Tucatnyi hamvasztott halott, akikből szaporán politikai karriert építgetnek a helyszínelő buksisimogatók. Nem, a pólókat magamnak gyártanám, minden nap egy frisset húznék föl, a használtakat pedig esténként csirkebontóval aprítanám miszlikbe, idegborogatás gyanánt. Jobb, mint a hatos sör vagy a sikolyterápia. Ok mindig akad. Következzék néhány szemöldökfelrántó, mosolyszakajtó hírszeletke tikkadt, nyári Albionunkból:

 

  • Mikor ideköltöztem még komolyan hittem a hírhedt angol hidegvérben és józanságban, vagyis hogy faszagyerek módjára rezzenéstelen arccal dohányoznak még Armageddon hajnalán is. Az országimázs a mai napig ezen lovagol, az igazságot azonban elárulja a The Times minapi cikkének kezdő sora:

’’The Queen has praised Britain’s strength during adversity in the wake of the Grenfell Tower fire as she celebrated her birthday by watching the Trooping the Colour parade in sweltering heat that caused five soldiers to faint.”

Dióhéjban: a Királynő Anglia nehézségek során mutatott erejét dícsérte… a dícséret közben meg öt őr ájult el a hőségben. Nem is a tény maga amin sírok-nevetek, valóban beletapostunk a 28 fokba, az itt sok, hanem hogy már a konzervatív újságuk is ennyire hülye, hogy egy bekezdésben nem látja az ellentmondást és iróniát. Vagy csak ez az angol humor? A szerencsétlen őrök védelmére legyen szólva tényleg kriminális lehet azt a szőrkucsmát viselni +10 fok felett, ráadásul rossz nyelvek szerint náluk az ájulásnak is megvan a módja: ha érzik, hogy kimegy a biztosíték, feszesen-egyenesen, orcával előre kell a porba dőlni, nem ám úgy lányosan, összecsukló térddel elalélni. Egy törött orr és pár hiányzó fog a minimum a Monarchia méltóságáért.

 

  • Aztán ha kedvenc briteim kicsapják-elkergetik a kontinens munkavállalóit a csodabrexitükkel, sok sikert kívánok nekik. Egy történet az attitűdről: spanyol barátunk grafikai tervező. Szabadúszó, dolgozik bárkinek, most épp a Telegraph-nak, ami igencsak EU ellenes sajtó. Nos vannak egész részlegek, többek között a creative department is, ahol csak külföldiek, olaszok, spanyolok, mindenmás dolgoznak, hogy-hogy nem, biztos orvul ki lettek túrva a szegény helyiek. A manager ellenben angol, aki ’aszik a fickó olyan emailjeire válaszolni, mintshogy ,,Sürgős, utasítása nélkül nem tudjuk folytatni”. Egy szép nap ez a manager berángatja barátunkat olyasmit prezentálni a fejesek előtt ami nem az ő szakterülete, viszont a főnök munkája lett volna tető alá hozni. Derék hispánunk valamit elnyümmög a kivégzőosztag előtt, aztán várja a szúrós tekinteteket, ehelyett a vállát veregetik és tapsolnak, hogy ez ám az eredmény! Lövésük sem volt, miért ülnek be meetingezni. A lap nagykutyái. Arról sincs túl sok fingjuk, mit kell letenni az asztalra ,,érdemi munka” címén, de önmázolásban, mások verítékén felkapaszkodásban világelsők. Elgondolkodom, hogy ebből vajon mindig meg fognak-e tudni élni és túlélni, vagy előbb-utóbb nagyon elp*csázzák őket az innovációval, előre gondolkodással tervező nemzetek és a demográfiai változásokkal járó pakisztáni kisközértesek/indiai patikusok. Mivel jelenleg én is benne ülök a forró üstben csak remélem, hogy Anglia k’rvagyorsan lead az arcából, némi realitásérzékkel felméri, hogy már se gyarmat, se flotta, se ipar, se tudás alapú társadalom, és összeszedi magát. Az arroganciába belebuktak már sokan mások is.

 

  • Ugyanezt az arroganciát látom új munkahelyemen, ahol a jobbmódú lakosság a klientúra. Egy része képzett szakember, okés. Másik hányada a meggazdagodott indiai és angol, utóbbiak ugyanolyan pocakos, bénán öltözött negyvenes-ötvenes, tenyeres-talpas fazonok akikből Magyarországon is rohangál jópár (akik Ralph Lauren ingben tolják a lecsókolbászt, ha senki nem figyel oda). A többiek pedig az idősebb fehér, felső középosztály. Ötletem sincs, honnan szedték meg maguk, talán örököltek vagy beleszülettek egy belterjes baráti körbe és abban dagonyásznak, de némelyik olyan tompa, mint a seggem. Szó szerint mintha agyas lenne. A klinika előző tulaja is ebből a műúri rétegből származhat, s ahogy elhanyagolta a rendelőjét, abból érződik az echte pökhendiség: minden 90-es évek. Nem modernizált, nem marketingelt, betegeivel együtt még abban a hitben él, hogy így van minden jól, ők a királyok és a civilizáció egyetlen, golfklubtagsággal rendelkező letéteményesei. Középszerűség, bepunnyadtság, önteltség amerre nézünk. Egy új, indiai tulaj és – ezek szerint - egy magyar irodavezető kell most ahhoz, hogy csatlakozzunk 2017-hez.

 

Kíváncsi vagyok, merre s hogy változnak az angolok. Mert változnak, s állandóan a nemzeti identitáskrízisen sírnak. Le lehet vedleni lassan ezt a mellénykedést, a következő generációk már meritokrácia alapján élnek? Végül is globalizált lett Anglia, nyomul az internet-ifjúság és az egyre keményebb mindennapi élet lecsapja a képükről a rózsaszín szemüveget. Vagy marad minden a régiben és sikeresen elszörfözgetnek a külcsínen? Minden hülyeségük ellenére bírom őket, így drukkolok, hogy nagyobb pofáraesés nélkül vészeljük át együtt az éveket. Ezt azért a pólómra nem írom, még elbízzák maguk a trógerek.

S remélem, hogy Bözsivel nem történik idén semmi, csak ő maradjon nekünk talpon! Azt már nem bírná a nemzet cérnával, ha a Mama feldobná a koronát itt nekünk. Long live the Queen!