,,A stílus maga az ember”

Lecsendesedett a média, szépecskén visszasimulnak a borzolt tollak, ám a napi apró hírek, rádiós vitakörök bizonyítják, hogy a választások utáni fenékberúgások, helyezkedések, manőverek töretlen intenzitással zajlanak. Kisebb balhék és drámák a nyári szünidős uborkaszezon előtt.

Szóval múlt héten rendesen megrakták a Labourt és a Liberális Pártot. Nem tudom, ez jó-e, mi következik, lesz-e örök élet a Konzervatív újrarukkban, meglátjuk, izgulni túlzottan nem kell, mert itt is csak politika folyik, azaz annak képviselői bejelentett főállásban csinálnak segget a szájukból, de nem is ez a lényeg. A lényeg, hogy a voksolás előtti viták és a győzelem, de pláne vereség utáni reakciók csak megerősítették bennem az érzést, mi nem hiányzik mocskosul Magyarországból.

 

Olvastam egyszer egy mondást: ,,az angolok a legkorrektebben etikátlan nép a világon”, a forrásra már nem emlékszem. Ezt én itt úgy fordítanám le, hogy errefelé is annyi a bunkó, arrogáns attitude people, mint a szemét, de az általános stílus valahogy mégis csak elviselhető európai arcunknak. Ó, az a stílus! Milyen más a kisember élete az uralkodó modortól függően!

 

Hallgattam a választási vitát pár hete. Ugyanaz az elmúltnyolcévezés, ujjal mutogatás, egymás szavába vágás és – Nigel ebben király - “libsizés” ment, mint ottHun, éppen csak a kulturáltság és demokrácia púderjét viselve. És hihetetlen, de épkézláb, kerek mondatokban érveltek, igen, tényleg igyekeztek eladni saját elképzeléseik arról, hogy az ő helyes útjuk mi lenne, mindezt egész kellemes retorikával, fölkészültséggel, a játékszabályokat tessék-lássék betartva. Kókler banda, de politika márpedig létezik, és ha már lennie kell, hát adják meg a módját és a színpadi kellékeket.

 

Aztán jött a pofán csapás, és a Munkáspárt Miliband Eduardója lemondott. Csak kamilláztam, a fickó fogai rácsos kapuján ilyenek távoztak, hogy: ,,Abszolút és teljes felelősséget vállalok vereségünkért. Sajnálom mindazon kollégákat, akik elvesztették mandátumuk”. ??? Megasszongya: ,,A választásokat elvesztettük, de kampányunk érvei nem tűnnek el”. Értik, nyilvánosan rí egy sor bocsánatot, mint a fülön fogott japánok, aztán behúzott farokkal elvonul (egy időre), nem kiált csalást vagy folytatja szakadatlanul a többiek sározását. Nekem ez hihetetlen, mert olyan országból jövök, ahol a demokráciának – bármi legyen is az, amit annak hívnak – nincs kultúrája, ahol egy negyven lakásos lakóközösség sem tud békében, építve együttműködni, és egy olyan országban élek most, ahol ezek a csálé fogú tuskók csak le tudnak egymással ülni vitatkozni egy rendeset. Sosem tudtam eldönteni, hogy mennyire igaz a ,,fejétől bűzlik a hal” mondás, tehát a legfelsőbb körök gazságai rontják-e meg az alsóbb közmorált. Vagy, kínosabb lehetőség, a néppel van valami gyári hiba és fiai beszédhibás, otromba ganajok maradnak még ha protokollöltönybe könyöklik is föl maguk?

 

Egy percig nincs kétségem az angol politikusok hátsó szándékait illetően: pénzgerjedelem, cimbik megtámogatása, presztízséhség, meg a jó skót whiskey vedelése, naná! De ezt olyan elegánsan teszik! Győzelem után két nappal ígéreteinek szöges ellentétét aláírja? Persze, ám kerít hozzá valami eszméletlen gügye ürügyet, élvezet hallgatni, ahogy feszeng a kereszttűzben és állja a sarat. Ömlik a sz@r a szájából a rádióban? Igen, méghozzá kerek, szép mondatokban, humorral spékelve! Elképzelhetetlen, hogy gyerekvetőmagnak titulálja valaki a riválisát, nem, ha beledöngöli a földbe, akkor azt virtuóz verbalitással. A látszatot fönt kell tartani, csak módjával, kimérten, passzentosan. Melegen ajánlom egy Thatcher-vita megtekintését a Youtube-on, persze ő kivételes egyéniség volt, remek beszélőkével, nézzék meg, nem lehet nem meghajolni az ilyen bravúros cirkuszolás előtt.

 

S ha a hal feje ilyen, lejjebb annál kevesebb a szálka számunkra a mindennapokban. Nem várunk csodát, mégis olyan más érzés: a boltban köszönnek és megköszönnek, egymásba ütközve nincs cöcögés, nincs idegeskedés, sok a please és thank you (nem őszinte, de berögzült és van!), nem ég ki estére az ember érzelmileg, miután a tudálékos vécésnénitől a nyaligátor főnökéig mindenki rúgott rajta egyet a piti kis túlélési játszmában. Az angolok nem kedvesek, nem rafkósak, nem esztétikusak. E kvalitások hiányát igyekeznek bebiflázott stílussal kozmetikázni és megteremteni egy színvonalat, ami alá normál állampolgár nem léphet (sokan lépnek, áll is a balhé). Így lesz a stílusból nem csak ember, hanem közösség is.