Museum of Brands - reklámőrülteknek

Jóóó reggelt 2016! Így február elején kívánunk Boldog Új Évet minden olvasónak, friss lendületet, optimizmust és egy szép csokor nárciszt. Ugyanis az itt Londonban már virágzik, felmelegedtünk kérem alássan, de hogy akkor mi a bánat fog áprilisban nyílni, azt nem tudom (banán? Még megérhetem, hogy a Buckingham palota tetejére napkollektorokat szerelnek, mert ,,megéri”. C-c-c).

Részemről egy kendőzetlen reklámmal kezdeném az esztendő posztsorozatát, s bár előre nézünk mindig a jövőbe, keveredjék némi nosztalgia is a hónapba.

Minden út a Portobello Piacra vezet, turistának vagy helybelinek, mert ez híres meg bohém meg HughGrant meg anyámtyúkja.... S ha már a környéken járunk, tudom ajánlani a Museum of Brands-t egy röpke vizitre. Márkák Múzeuma... Angolul jobban hangzik. Én először tavaly tavasszal néztem be, még átköltözésük előtt, s bár a helyszínváltás nem vált előnyére, a kasszás szabadkozásából ítélve remélem, hogy az új hely is gatyába rázódik és teljes lesz a tárlat. A régi hely sötét folyosókból állt kivilágított vitrinekkel, az intim hangulaton kívül a No photography! felhívást is könnyebb volt sutyiban áthágni; a mellékelt képeket is akkor készítettem.

 

Ki nem hüppög fel néha kortársaival a Donald kacsás rágó vagy a Sztár üdítőital emlékére? Nehéz elhinni, de az angolok is voltak gyerekek egykor, pláne a kapitalizmus egyik anyahajója eme ország, ahol dübörgött a fogyasztás, a marketing, az előállítás, és persze volt pár szaftos gyarmatuk, hogy azt jól leszivattyúzva kereskedjenek barátaikkal, üzletfeleikkel, bugyogós alattvalóikkal. Szóval van itt minden.

A kiállítás lényegében a 19. századtól veszi sorra az ismert-ismeretlen, még máig élő vagy már elfeledett márkákat, termékeket, a mosóportól a leveskockáig. Mennyi márkát ismertem föl, amiről 1, nem is tudtam, hogy eredetileg angol, 2, azt hittem, új keletű, oszt lám, csak mert a legjobb sorban van a Százforintos boltban (pardon, Poundland), attól még 120 éves múltra tekint vissza. Művészettörténet, társadalomtudomány, egy csipet fogyasztói pszichológia, kőkemény biznisz, globalizáció és vegyipar - emberi kis életünk cikkei alkotnak egy történelemkönyvre valót.

 

Először is ami nekünk a … Szerencsi csokoládé? Sport szelet? Túró Rudi? Szóval AZ édesség gyermekkorban, az az angoloknak a Cadbury tejcsokoládé. Az igazán jó receptúrát csak 1904-re találta meg George Cadbury Junior, s így tudott a Bournville-i gyár végül versenyképes lenni az addig fedett pályán verhetetlen svájci csokikkal. Ezekben a dromedár, morcos, sörissza fazonokban egy igazi Gombóc Artúr lapul, akik ha lila csokipapírt látnak, pavlovi nyáladzást produkálnak. A csomagolás, dízájn és a gyártási technológia sokat változott 100 év alatt, de az alapokat 2012-ig változatlanul hagyták. Az volt a Sötétség Éve, mikor – szentségtörés – a kis táblás csokikockák széleit lekerekítették, hogy ezzel nyerjenek a súlyon. Lett is belőle balhé, de előfordul az ilyen, ha a céget bekebelezi egy amerikai multi. Ugyanis épp úgy mint a magyar édesipar esetében, itt is pár nemzetközi mamutcégbe fuzionált minden tradicionális manufaktúra. Ez van. Mondelez International, Krafts Food, Nestlé, az egész teszkó felhozatala féltucat cég háreme. Így fejlődött a csomija:

 

cadburypackagingovertime.jpg

 

Ott volt még a Fry's Milk Chocolate, az ő híres plakátjuk a különböző arckifejezéseket vágó fiúcska:

 

frys.jpg

 

Bár ez is a püspökök kedvence lehet, nyamnyam:

stuhmer_tibi_csoki.jpg

 

1919-ben olvadt össze a Cadburyvel. Nagy cég ez az utóbbi, egy egész arzenál fantázia-édességgel, a múlt század folyamán rendre előrukkoltak valami újdonsággal, minek nagy része mára klasszikus. Régen azt hittem, hogy a Mars, KitKat, Bounty echte amerikai, nem is tudom miért. Nos, angol mind, az 1930-as és 50-es évek között fejlesztették ki őket a kedbörisek. Az egyik legnépszerűbb termék a Cadbury Milk Tray volt, az 60-as évektől 2000-ig még TV-s sorozatot is kapott a Milk Tray Man, valami James Bond-szerű figura, aki ezt a dobozos bonbont tűzön-vízen át eljuttatja az imádott szerelmeséhez (,,All because the Lady loves Milk Tray”). Margóra odatűzve: manapság ezt Lengyelországban gyártják.

 

Tovább: ostyás-csoki front. Én sosem voltam egy nagy Balaton szelet rajongó, ha volt, megettem, ha nem, jó volt a császárszalonna is. Nos, itt valszeg a KitKat a mi szeletünk ikertetvére, született 1935-ben, leánykori neve Rowntree's Chocolate Crisp, KitKat-re csak a második világháború után keresztelték. Talán a KitKat példája mutatja legjobban, miért is olyan fontos a márkákra jellemző csomagolás: a vevő felismeri a terméket, minőség garanciát lát benne, s ez egyben védi a gyártót is a konkurencia hamiskodásaitól. Erre a piros-fehér papíros, négyrudacskás-csokis ostyára a Nestlé tette volna rá a kezét, de az angol szabadalmi hivatal (Intellectual Property Office) visszadobta a labdát mondván, a vevők pont e dízájn miatt ismerik fel a Cadbury termékét.

 

 img_1611.JPG

 

Innentől mindenki játszhat Keresd a párját a tucatnyi termékkel: mi felel meg a Bedeco kakaópornak vagy a Maci cikória kávénak? Ovaltine? Globus konzervre vágjunk Heinz-et? Bár az jenki. Míg mi a csodás vaníliás karikával tunkoltuk a teát, ők McVities-re fényképezkedtek: ,,Say McVities!” - és villant a teljesfogsor. Mivel tuningolják 150 éve az angol háziasszonyok a levest? Oxo kockával, magyar megfelelője nem jut eszembe. Fölsorakoznak az idővel ,,korosodó” Johnny Walkeres üvegek, a Kellogs kukoricapehely tigrisei (A Kellognak eredetileg ,,All-Bran: The natural laxative food” volt a szlogenje, igen, laxative. A 70-es, 80-as évektől cserélték le ,,Rostban gazdag”-ra a mottót, mégiscsak kevésbé fosógalamb szagú), híres cigarettáik, mint a Batchelor, Bristol, a Biopon/Radion mosószerek angol rokonai (Rinso, Oxydol), az istenített narancsdzsemek, köztük is a Golden Shred (már említettem a Watching the English című könyvet. Nu abban a szerző szerint a Golden Shred-et a munkás- és alsó középosztály veszi-eszi, így bár a múzeum úri negyedben van, helybeli látogatói nem erre morzsolnak el egy könnycseppet gyerekkoruk marmaládjára emlékezve).

 

Aki angolokat akar tesztelni, kérdezze meg, hogy viszonyul a Marmite-hoz. Ezt vagy imádja az ember, vagy fölkunkorodik a lábujjkörme az undortól. Amúgy egy élesztőkivonatból készült, sötét, ragacsos kulimász, ezt még nem kóstoltam, de a Twiglets-et igen (ezzel a trutyival átitatott ropirágcsa), és azt finomnak találom.

 

Hogy változott egy adott áru fazonja 100 év alatt, vagy mit ettek a 60-as években? Amit tegnap daureolt családanyák reklámoztak, azt ma már a Spice Girls. Milyen hatással voltak a világháborúk a termékekre, csomagolásra? Nehéz időkben reklámból egyenesen propaganda lett és a nem tudatos vásárlás hazaárulással egyenértékű.

img_1615.JPG

 

Mikor kezdték el darálni nekünk az organic varázsszót? (Lelövöm a poént: 70-es évek) A királyi család tagjainak képével kigiccsezett süteményes doboz sem mai ördögtől való, Viktória királyné is pózolt már, úgymond, a vajas kekszes ládikón, de a kedvencem mégiscsak a rajzolt Károly-Diana kakajósbögre és szalvetta-szett. Azt is megtudtam, hogy régen a sör is a teljes értékű élet része volt: Guinness is good for you! - mondták 1929-ben. Most bezzeg a Budweiser nem győzi leforgatni a ,,Nehogy volán mögé ülj benyomva te tökorrú!” kisfilmeket, há' igen, máshogy habzik a világ.

 

guinness.jpg

 

Lényeg a lényeg, tessék elbaktatni és körbenézni, színes, érdekes, nosztalgikus, s nem kis móka lehetett az elhunyt dédszülők kamrájából kiguberálni a negyven éve lejárt kincseket: ,,Hm, a múzeumból pont ez hiányzik!” Tényleg, szólok anyukának, ki ne dobja a csatos Omnia dobozokat!

 

img_1617.JPG