Kultúrböjt

Csak egy pár gondolattal hagy zárjam a hetet, megütötte ez-az a fülem a napokban és a pásztortarhonyától különben is mindig elmélkedő lelkiállapotba kerülök. Viccen kívül, úgy érzem, rossz irányba haladnak a dolgok ebben a nagy szabad világban és a következő jelenet csak egy kis árnyalatát szemlélteti a bajoknak.

A minap pancake day-t ünnepeltek. Van neki hivatalosabb neve, Shrove Tuesday (mifelénk Húshagyókedd), de ez túl formálisan hangzik, meg különben is, könnyebb manapság az emberek belére célozni a reklámot, mint a spirituális világára. Így történt, hogy bájos recepciósunk, miközben a vacsiravaló egyfontos Tesco Pancake Mixet nézegette (vizet bele - fölrázod – nyomassad) tőle szokatlan lényegre tapintással megkérdezte: Egyáltalán miért palacsintázunk ma? Mire az ír kolleginával tömören próbáltuk elmagyarázni, hogy sok országban ma tartják az utolsó nagy eszem-iszomot mert másnap kezdődik a Böjt. ,,B-ö-j-t? A’mmi?” Nem ismerte a szót. Nem hogy a szokásaival vagy a hosszával nem volt tisztában, hanem 30 éve alatt nem tapadt a passzív szókincsébe sem a fogalom.

Nem szeretnék (ma sem) senkit sem piszkálni vagy sértegetni, és tisztában vagyok vele, hogy kényes időket élünk, amit a média csak még jobban feltüzel, pláne színt vallok, tőlem bármilyen vallás távoli, mint ide Nagykáta. Sosem volt életem része, de ezt száraz ténynek veszem, nem hiánynak vagy mellveregetés okának. Ezek most tényleg csak kis gondolatok, gondoliták, összegyűttek.

Erre a böjt dologra felszaladt a szemöldököm rendesen: milyen abberált világot élünk? Itt Londonban, Európa fő olvasztótégelyében a Ramadán idején lábujjhegyen illik csak ebédet főzni, mert egyes embertársaink éhesek napnyugtáig, Diwali idején a fél közért currybe borul, édibuli elmenni kínai újév-sárkánnyal szelfizni, de a Húsvétot csupán a giccses csokitojások (már kapható), pipis képeslapok és a négynapos hosszúhétvégéről ismerik fel a népek. Vagy legalábbis a dolog eredetét nem ildomos ebben a kurva nagy multikultiban és toleranciában emlegetni. Bevallom, az én ismereteim is, khm, hiányosak. De csak ragadt rám valami a télapó-extázison kívül mivel a kereszténység, tetszik - nem tetszik, vallod - nem vallod, de mégis csak majd’ 2000 éve az európai értékrend alapja. Nem csak érdekes részecskéje, hanem alappillére. Erre itt a világ minden agyasát összeszedik és mindenkinek kötelező kenetteljes pofát vágni a hitükhöz, de a saját történelmüket, kultúrájukat szégyenlik vagy tagadják vagy vastagon leszarják, nem tanítják, mert ... nem tudom, miért. Mert csak egy rakás pedofil, mert a mai Isten futbalmezt visel és az Amazonon amúgy is jobb cuccokat lehet kapni? Meg különben sem lehet iskolai tananyag, még objektíven sem, mert sérti a másikat? Miért van az, hogy a másvallású az szép és jaj-de-érdekes-honnan-jöttél, míg kereszténynek lenni manapság ciki, korlátolt, bigott és képmutató dolog? Sajnálni nem kezdem őket, de magát az elvet ostobának és kulturális öngyilkosságnak tartom.

Itten-lá, pár hónapja erre vagy ehhez hasonló hirdetésre akadtam, tele van velük a net:

http://www.foxtons.co.uk/discover/2015/04/take-a-look-around-londons-most-remarkable-church-conversions.html

(Aki nem akar rákattintani, annak elmesélem: lakássá átalakított ex-templom. Bent vannak a gótikus boltívek, meg minden, pont jól ráhajlik a konyhamalacra.)

church_conversion.jpg

Föllázadt bennem az uzsonna, nem a ,,megszentségtelenítés” gondolatára, hanem hogy ugyanezt más vallás épületével békeidőben meg nem teszik, az hótziher. Bár aki hallott már trendi stúdiózsinagógáról vagy playboy lounge-dzsá átalakított mecsetről az kérem szóljon, ez esetben szívesen tévedek. Eszembe jutottak az orvosok nálunk, akikre délután felé jön rá az ima-ötperc, fogják a kis szőnyegük és elvonulnak borulni Mekka felé. Egyenként, ki hogy-mikor ér rá két beteg között. A bibi, hogy A lekapcsoltatja a zenét és ilyenkor csend borul a rendelőre, kint a betegekkel nézzük egymást kínos kussban, míg B és C odabent a páciensen ügyködik. Ima letudva, háttérzene vissza. 10 perc múlva B szabadul fel és mutat a plafonra, hogy ,,Légyszi, the radio...”, s kezdődik a némaság előlről. Újabb 15 perc múlva vagy A megy be megint, vagy C a soros... Értik, így diszkózunk délutánonként, mi pattogunk a rádióhoz, a beteg meg csak néz (volt aki rákérdezett, mi van, rossz az internet?). Na most ilyesmire szerintem ott az ebédidő, és szemrebbenés nélkül kilőjük a muzsikát, tényleg szívesen, munkaidő lejártával. De nem, nekik akkor és csakazértis, pláne mert gondolom itt letudják, otthon már inkább a gyerekekkel hülyülnek a tévé előtt, ki ne tenné? Nem érzem normálisnak a dolgot, jó emberek ők, de ez egy munkahely, mindennek meg kell hogy legyen a helye és ideje. Nekik dukál, nekünk finoman megemlíteni a dolgot botrányos lenne.

Lassan itt a Húsvét. Idén nem követem el a hibát, hogy fogkefe nyereményért kis kvízt készítek a gyerekeknek ,,túl nehéz” kérdésekkel. Tavaly ugyanis be kellett karikázni, melyik két állat szokta jelképezni a Húsvétot (gy.k. bárány és csibe), könnyítésnek olyanokat is betetttem, hogy krokodil és lemúr, de panaszkodtak, hogy nem megy. Abban azért reménykedem, hogy recepciós hölgyünk ezek után egy kicsit utánaolvas és elbeszélget a gyerekeivel, miért is nem kell pénteken meg hétfőn dolgozni menni. Nem térítési szándékkal, csupán az alapműveltség szintentartása végett. Ami itt jelenleg a Beckham család tagjainak fejben tartása, de hátha van a Csalagút végén némi fény. Franciaország...?