Hagy szóljon!

Mai csöpp bejegyzésünk három fogalommal indítom, aztán hagyok 2 percet a szabad asszociációra, lehet alfázni és találgatni, mi köti össze őket.
Ybl Miklós, Tom és Jerry, Albert keksz. Na?
Ha egy LSD-s utazás után sem akad használható ötletük, nem a díler áruja volt silány, hanem az én vasárnapom telt már megint fárasztó kulturálódással, és ezt most leküzdhetetlen ingerrel meg is osztom. Akinek az ilyen sok, menjen instagrammozni.
 
Budapest számomra egyik legkedvesebb épülete az Operaház. Nem voltam soha törzsvendég, ami előadást láttam, tetszett, de süketen is elmélázgatnék benne és körülötte pár órát. Gyönyörűnek tartom és őt tartom mércének, ha más város fő koncertintézményét látom. S mivel a húsvéti hétvégére pocsék időt jósoltak, gondoltam, elnézek London szeme-zene fényéhez, a Royal Albert Hallhoz. Van fél tucat túra idegenvezetéssel, én a Grand Tour-t választottam potom 13 fontért. Soha jobbat.
royal_albert_hall_london.jpg
 
Részletes történelem a wikipedián, én most csak szerzői jogokat nem kímélve az izgalmasabb részeket pletykálom el.  
Szóval híres. Ami jó Eric Claptonnak, a Dalami Lámának és a profi teniszezőknek, ott lehet valami rafinéria. Fényképezni sajnos nem tudtam, még Elton John szíp piros zongoráját sem a büfében, ugyanis ma vagy ezer kiskölök ünneplő ruhácskában Suzukit koncertezett (nem MotoGP, hanem a japán hegedűművész. De igen, felszaladt a szemöldököm egy pillanatra), így a pedofília elleni globális harc jegyében tilos volt a képrögzítés. Komoly. No comment.
Szegény Albert herceg jó gyerek lehetett, szerette ő a kultúrát és mástól sem sajnálta, épp csak meggondolatlanul elhalálozott, mire egy cölöpöt is levertek volna alapozáshoz. Úgy kezdődött, hogy az 1851-es Világkiállítás tetemes summát, mai pénzben kifejezve 20 millió font nyereséget termelt. Más szelek fújtak, nem tűnt el az egész suttyomban lovakra és a Bögyös Henriettre, a lovettából inkább földet vásároltak, kialakítandó egy városrészt a művészeteknek - ez a terület öleli föl a közeli Természettudományi-, Victoria&Albert múzeumot, a Royal College of Music-ot, lényegében azt a brutál értékű ingatlannegyedet (kedves nevén Albertopolis), amin most a környékbeli legnevesebb intézmények állnak. Így is lehet Múzeumi Negyedet alapítani. Föld lett, suska elfogyott. A további projektfinanszírozást ismét csak nem közpénzek elnyalogatásával hozták össze, hanem egy igen eredeti ötlettel: 999 évre előre meg lehetett vásárolni a helyjegyeket. Ezek örökölhetők, eladhatók, a mai napig aukciókon le-leütnek egy széket jó rálátással a fúvósokra. Páran nyalogattuk a szánkat, de gyorsan visszarángattak a Földre: egy ülés kb. negyedmillió font aprócskába kerülne, ha ezt beszorozzuk tizenkettővel, már lehet saját páholyunk. Majd kérek kölcsön Bözsitől.
 
Épület állt, jöhet rá a tető. Nem csak úgy megkupolázták a helyi vasverdéből, abban nincs kihívás. A szerkezet Manchesterben készült (lészen ott vasipar), s lovakkal szállították a fővárosba. Az összeállítás fináléja volt az izgis rész: maradt két önkéntes a tetőn, a többieket kipaterolták drukkolni. Majd a két fazon egyenként elkezdte kirugdosni a tartóékeket. Az utolsó ék eltávolításakor pedig a kupola, mint az elrontott szuflé, kicsit összeesett, és a mérnökök örömére, a fizika törvényeit betartva szépen ,,rácuppant" a tetőre. Fincurkát számították csak el maguk, de azóta is rendületlenül áll.
A nagyobb, s a hang jó terjedésére létrehozott épület esetében kínosabb, baki a belső akusztika totális elszabása volt. A mesetető ugyanis közel hat másodperces késéssel minden hangot Tihany módra visszavert. Ha belegondolok, hogy egy Wagner darab simán milyen zajos, csúsztatott sztereóban német hadászati csúcsfegyver lehet. A gebaszt az 1960-as években oldották csak meg véglegesen, azok a lelógó, idétlen ufógombák a plafonon üvegszál hangelvezetők, nem dekorációs elemek. Állítólag működik, majd ha legközelebb besurranok a királyi páholyba (a kölcsönt megadni), hegyezem a fülem.
rah_mushrooms.jpg
 
Mert van ám neki páholya és palotája is, na ki ő? Túravezetőnk elismerő fejbólintással közölte, hogy Erzsébet a 90 évével még mindig frissen veszi a lépcsőket, bár nem gyakran jár One Directiont hallgatni. Amikor pediglen senki nem képviseli a családot, a királyi háztartás dolgozói tombolán nyerhetnek jegyet az általuk kiválasztott műsorra s használhatják Őfelsége magánparcelláját, mégse dohosodjon a szép huzat. Kedvesebb gesztusnak tartom, mint a mi Sisinkét, aki, rossz nyelvek szerint, operánkban a színpad melletti páholyt választotta a szemközti helyett, mondván, úgyis mindenki őt nézné hátat fordítva az előadóknak, olyan sértő lenne az a művészekre. Volt önbecslése, mi más számít? Mellesleg a királyi bejárat az egyetlen, ami nincs megszámozva, s ha reggel látjuk, amint öt férfiember próbálja a páholy peremére illeszteni a címeres vásznat (fém van benne, attól olyan súlyos), tudhatjuk, este kék vér fog becsordogálni az előadásra. Ha egyszer kapok egy esélyt, egy fokhagymafüzért is felakasztok, majd kiderül, szívja-e az öregasszony a szűzlányok vérét a hosszú életért.
Évi közel 400 előadással sosem unalmas az élet az Albert Hallban. Attól függően, hogyan rendezik át az alsó szintet, hatezer néző-hallgató befogadására is képes, a térrendezést meg az diktálja, mi a nagy esemény. Ugyanis a földszint mobilis alkotóelemekből áll, átcsoportosíthatják a székeket koncentrikusan, hogy a zongoraművész középen játszhasson, kivihetik őket és megmagasítják a padlót, ha Federer szervál, a Pillangókisasszony előadásra pedig jó pár köbméter vizet szivattyúztak be a japán kertépítészet előírásai szerint. Bill Clinton előadása levezető ujjgyakorlat lehetett.
butterfly_rah.jpg
A Royal Albert Hall egy független jótékonysági szervezet. Bérleti díjat kell fizetnie az ingatlan tulajdonosának (Royal Commission), mely évi egy, azaz 1 schilling. Nincs saját zenekara, tánckara, lényegében ,,bárki" fölteheti a kezét, hogy itt kíván föllépni, és ha alkalmasnak találtatik, kibérelheti e szépséges épületet. Néhány óra sorban állással pedig bárki meghallgathatja a nyári előadásokat, ha van öt font a zsebében. Tudni illik nyolc héten át tart a Proms (Promenade Concerts, szponzorálja a BBC), egy 19. századi hagyomány, amikor szegény ember is élvezheti a művészeteket s bagóért vehet jegyet, ha szerencsésen bejut az első kábé 1400 közé. A audio-vizuális móka teljes palettája demokratikus keretek között, s nem csak a kisujjbiggyesztős magaskultúra, de ,,népi" szórakozás is helyet kap. Aki elfelejtette volna, hogy a Tom & Jerryvel kezdtem a posztot, kapcsolja be a hangszórót, szüneteltesse a tavaszi mélabúját és nézze végig az alábbit. Jó szórakozást kívánok a virágzó Londonból!