Highgate Cemetery túra – Ássunk kicsit mélyebbre

Következzék ma a régóta beígért és biztos olvasók milliói által remegve várt második része a Highgate Cemetery-ben tett túránknak. Itt ismételném magam: a Highgate temető megér egy (két, sok) látogatást, mert gyönyörű, érdekes, jó a levegő és kiváló beszédtéma, ha ebédszünetben egy kellemetlen kollégát ki akarunk akasztani valamivel.

Nos tehát e temető a viktoriánus korban alapíttatott. Van aki elolvad ettől a korszaktól, én írtózom tőle – nekem a szemforgatás, kizsákmányolás, nyomor, közegészségügyi fertő egyik szinonímája a viktoriánus Anglia, nőnek lenni meg kifejezetten szívás volt. Akkortájt mikor gyászra került sor, egyedien elegyítették a divatot, társadalmi elvárásokat és kulturális hagyományokat. Mint említém, jó üzlet volt a halál hisz gyakran lecsapott s a külcsínt fenntartani nem filléres buli volt. Szigorúan meg volt szabva – női divatmagazinok nem kevés teret szenteltek a témának – hogy kinek a halálakor mit viselhettek, meddig, mint zajlik a temetés s mint illő viselkedni. A mércét valószínűleg maga Viktória királynő tette fel aki férje, Albert pazar temetése után életfogytig gyászba s hájhegyeibe borult.

princess-mourning.jpg

A tehetősek falták az etikettet, míg a rossz higiéniés s táplálkozási körülmények miatt könnyebben tizedelt szegényeknek sokszor maradt a gyakran egyesületek által adományozott Koldus-temetés.

Egy családtag elhunytakor otthonaikban letakarták a tükröket, behúzták a sötétítőt s megállították az órákat a halál beálltakor. A fényképeket lefordították nehogy a halott szelleme elragadja a még élőket. Fekete koszorút helyeztek a bejárati ajtóra, minek kilincsét is szalaggal vonták be – feketével, ha idős volt az elhunyt, fehérrel, ha ifjú vagy még hajadon/nőtlen.

Rossz szerencsét jelentett a házban tartani a gyászkosztümöt, ezért rendre újat kellett vásárolni, ahányszor egy rokon, barát elhalálozott. A női gyászruha általában valami matt, krepp anyag volt, se nem kombinálható más textillel, se nem kényelmes: jó viszketős, kényelmetlen cucc, hogy ezzel is kifejezze keresztényi fájdalmát a szebbik nem. Feketét egy évig kellett viselni, nyilvánosan mutatkozni pedig csak társasággal illett, s az esztendő lejártával már vihettek némi színt is az öltözetbe. Ez a nők sorsa volt, a megözvegyült férfiaké pedig a következő: két hétig fekete gyász karszalag fölcsatolása. Oszt’ jó napot. Ha újranősültek, az új asszonynak kellett átvállalni a látványos búsulást.

Egy másik szívmelengető epizód a viktoriánius női mindennapok fejezetéből a burjánzó nemibetegségek és prostitúció. A lakosság zöme egyszerűen szifilisz meg minden nyavalyát hordozóként élt s halt. Kiterjedt szexrabszolgaság, képmutató jogi szemethunyás, virágzó kupik korszaka volt ez, decens urak jártak piroslámpázni és adták tovább a Mary csókját otthon a nejüknek. 1856-ban a legális korhatár 12, azaz tizenkét év volt, ezt 1885-re sikerült tizenhatra feltornászni. Leginkább szegény vidéki lányokat paliztak be, a pályaudvarokon ajánlottak nekik cseléd-, kézilány állást, onnan pedig sutty a bordélyházba. Néhány ilyen ,,bukott” hajadon javítóintézetekben lelt menedékre, többek közt a Highgate mellett üzemelő Park House-ban. A temetőben jelöletlen sírokban nyugszanak e fiatalok, ki betegség, ki maga keze által hagyta itt az árnyékvilágot.

E csodás sírkert a 19-ik századi London megannyi hírességét, vállalkozóját, tudósát, neves polgárát ,,rejti”. A leggrandiózusabb temetés talán Thomas Sayersnek járt, állítólag több mint tízezer ember kísérte végső útjára. A század közepére az ország Papp Lászlójaként tartották számon annak ellenére, hogy a kesztyű nélküli (bare-knuckle) box illegálisnak számított. Volt hogy ellenfele a ring kötelével próbálta megfojtani, de Sayers általában győztesen került ki a buliból – egyik taktikája az volt, hogy cipő nélkül lépett a küzdelem színhelyére, s így lábára nem tudott annyi sár tapadni ami lelassította volna. Sírján nápolyi masztiff kutyusa, Lion fekszik hűségesen.

Az egyik Szamos desszert terméken található egy szépséges vörös hajú hölgy. A piktor Dante Gabriel Rossetti, múzsája s szeretője Elizabeth Siddal egy elzárt ösvény végében nyugszik; a három túrából amin részt vettem csak az egyiken vittek oda minket. A szájbeszéd szerint mikor a nő ópium túladagolásban meghalt Rossetti, akkor már férje, egy kiadatlan verseskötetét rejtette el halott szerelmese rezes hajzuhatagába elhantolás előtt. Hét év múlva művészünk, alkoholizmusa zenitjén, úgy találta, hogy mégiscsak jó lenne megjelentetni azokat a verseket, így engedélyt szerezvén egy szép holdas éjszakán kiásatta a koporsót és kiturkászták a maradványok közül a könyvecskét. Állítólag Elizabeth szépségének nem sokat ártott a hét év nem-élés (valszeg a sok ópium konzerválta), s vörös sörénye is tovább nőtt holtában. Erre gondoljon mindenki, mikor beleharap egy kocka csokis marcipánba.

rossetti.jpg

Elizabeth Siddal

Egy termetes oroszlán szunyál George Wombwell sírtömbjén, ő Néró, gazdája pediglen Sir Richard Brensont kanyarban hagyó üzleti érzékkel alapította meg a vándorló vadállat cirkuszt. Az eredetileg suszter Wombwell egyszer a matrózoktól szert tett két óriáskígyóra s hamar rájött, hogy az emberek szívesen fizetnek, hogy láthassák őket. Így kibővítette egzotikus állatkaravánját, járta az országot s halmozott föl mesés vagyont.

Nem sok mauzóleum található e sírkertben. Talán a legszebb a Beer mauzóleum, mai pénzre átszámolva kb. 3 millió fontért építtetett. Julius Beer tőzsde- és sajtómágnás (de nem sör) ötéves kislánya, Ada halála után emeltette a Halicarnassus mására. A skarlátban elhunyt gyermek márványszobrát egy angyal készül a mennyekbe emelni, de ezt csak kívülről kukucskálva láthatjuk – belépni tilos.

Elsétálunk egy Prokofiev leszármazott sírhelye mellett, a libanoni cédrus egyik katakombája előtt pedig rendre megáll a túravezetés: Radclyffe Hall költő- és írónő nyughelye ez. A The Well of Loneliness című novellája olvasottak szerint felejthető, a hölgy korában azonban betiltották mivel kendőzetlenül ábrázolja a leszbikus szerelmet. A sztorikból az jött le, hogy a nő ugyan kivételes művész nem volt, de annál komiszabb természettel rendelkezett, így talán csak az LGBT harc egy oszlopos tagja iránti tiszteletből tanulunk róla. Döntsön mindenki maga, ha olvasott tőle valamit.    

Megtekintjük Alekszander Litvinyenko, a plutóniumos tea áldozatának egyszerű sírját is. Egy félbevágott oszlop síremléke, mely az ideje előtt kettétört életet szimbolizálja. Túravezetőnk csupán annyit hallott, hogy a méreganyag gyenge/lassú osztódású vagy valami ilyesmi, így nem veszélyeztet minket radioaktív sugárzás (ezt egy látogató kérdezte meg, nekem eszembe nem jutott volna, hogy egy szép vasárnap az atomtól rettegjek). George Michael sírjához ellátogatni lehetetlen, majd talán 50 év múlva, ha lecsendesül a rajongók rohama.

A keleti rész ,,sztárja” természetesen Marx, s itt pihen George Eliot írónő is (született Mary Ann Evans, publikált férfi álnéven, hogy komolyan vegyék), Douglas Addams (Galaxis útikalauz stopposoknak) s Malcolm McLaren.

temeto_collage_4.jpg

Ötletes, modern sírkövek a Highgate East temetőből.

S a végére egy kis szimbolizmus, engem ez momentán jobban is izgat, mint a Ki-kicsoda hullaberkekben. Számomra ez adja a temetők ízét s szépségét, más-más népek kultúrája és művészete miatt létezik megannyi különleges sírkert – tessék megnézni egy lengyel és olasz katolikus temetőt, egy kontinens, egy vallás, oszt lám.

A kereszt gyakran három, egymásra tett alapzaton áll, mely a szentháromságot jelképezi. A 19-ik századig kevesebbet használták az anglikánok, mert római pápa szaga volt. Találunk itt kelta keresztet, körrel az ágak körül, s olyat is amin az IHS betűk (a görög Jézus betűi, majd későbbi értelmezés szerint a latin ,,Jézus, az emberek Megváltója” akronímája) egymásba fonódva domborodnak ki.

temeto_collage_3.jpg

Akad egy-egy pelikán, az önfeláldozás jelképe, mert a hihedelem szerint a madár a vérével etette fiókáit. Békésebb szárnyas a galamb, mely az Úr hírnöke. A kígyó részben bőrének vedlésével jelképezi az örökkévalóságot, másrészt úgy, ha a farkába harapva kört formáz (uroborosz). Az összefonódott kezek a holtak s élők mennyekben találkozását kívánta kifejezni. A bárányka pedig leggyakrabban gyermekek, azaz az ártatlanok sírján pihen, kereszttel magát Krisztust szimbolizálja.

 temeto_collage_1.jpg

Az égre néző, netán harsonát is felfelé fújó angyal a feltámadást s mennybemenetelt ünnepli, a földre mutató-tekintő pediglen az elhunyt elvesztését gyászolja. A Highgate angyalai kifejezetten szépre sikerültek, állnak, fekszenek, finoman megmunkált alakok.

temeto_collage_2.jpg

A növényvilágból találunk borostyánt (örökkévalóság és hűség), liliomot (tisztaság, ártatlanság), pálmalevelet s koszorút (a halál fölött aratott élet) és pipacsot (örök álom). Pipacsból egész mező van amúgy a Kozma utcai zsidó temetőben, gyönyörű, békés látvány.

Végül pediglen gyakoriak a lepellel félig letakart urnák, a lélek jelképei. A kitakart edényből könnyebben távozhat a lélek, a lepel maga pedig az a bizonyos átmenet élet s halál között. Az Egyiptomi Sétány kapuin láthatunk fejjel lefelé fordított fáklyákat – ez a kioltott élet jele,  de alján a láng, mint lelkünk, ki nem huny soha.

E fentiek közül szinte mind megtalálható a magyar nekropoliszokban is, aki legközelebb Halottak napján arra jár, gyűjtse össze mindet! Nem szó szerint, persze.