London reality fashion

A LondonBudapestMetro hosszú alkotói szünete nemzetközi ihletgyűjtés és inspiráció befogadásával telt, s mindebből született a mai, roppant épületes poszt. Témánk vezérfonala pediglen az, hogy női fronton milyen esztétikai tömegpusztító fegyverek rohangálnak itt mifelénk Albion fővárosában, azaz következik egy teljesen szubjektív, velejéig rosszmájú és elfogult, de létjogosultságában Anna Wintour vezércikkével vetekedő divat- és ízlésszemle. Egy kiadós bitching, mert az is kell néha. Ismétlem, ez mind magánvélemény, aki sértődékeny  típus az most inkább nézegesse Türkmenisztán víztérképét.

Toplistásunk a cirkuszi előadások örök darabja, a hájas, tetovált nő. Ugye az individualizmus korát éljük, Londonban meg tombol a „Szeresd magad ahogy vagy” önkifejezés láz. Ugyan a népesség zömének stíluseredetisége egy szoci állami áruház kínálatából is kielégíthető lenne (önerőből kombinálhatjuk mindazt, ami a bangladesi varrodából kirepül és az Instagram felkapja), de azért legalább lehet látni az igyekezetet. A feelgood mozgalom legnagyobb visszaélői azok az eszméletlenül elhízott, nőiességet nyomokban alig tartalmazó önérzetes darabok, akik sápadt, libabőrös testükre rávarratják az első baromságot ami agyukon átfut, és ezt a hatalmas, élő húspalettát masíroztatják miniszoknyával, kivágott blúzzal és leggings-zel. Kedvelt motívum a combjuk hátsójára rátetovált kis masni, mintha harisnyakötő lenne, vagy a tarkójukon felpúposodott husikupacra róják bele gyerekeik-szüleik-kedvenc pizzafeltéteik nevét. Mikor a napsütötte, szellős városban mélázik az ember és látószögébe becaplat egy ilyen monstrum hasonszőrű emberével, na az lelki nyugalmat felkavaró trauma.

fat_tattoo.jpg

Félreértés ne essék, vannak gömbölyű emberek akik nagyon csinosan tudják viselni a kilókat s karakterükhöz szinte nem is menne más: ahol kell, takarnak-kidomborítanak, amúgy meg szellemük, intelligenciájuk, eleven szemük marad meg bennünk. Mert szakadt beléjük jóízlés. Én ugyan nem tartom jó ötletnek a túlsúly és plus size modellek ünneplését (igen, az egészségügy állja a cechet és repülőn sem kellemes melléjük kapni helyjegyet; tessék, elkövettem a bodyshaming bűnét!), de hát nem kell mindenkinek egyformának lenni.

A múltkor voltam charity walk-on, azaz jótékonysági sétán, ahol is a 134-es versenyző vékony leggingsben nyomta az utat. Az terebélyes, narancsbőrös kofferján áttetszőre kinyúlt, rálátást engedve a seggébe tangává begyűrődött piros bugyira. Gyerekek, ez egyszerűen nem esztétikus. Nem érdekel a belső szépség meg anyámtyúkja, igenis mindenki tartson egy szintet, ami alá ciki süllyedni. Pesten is látni pár fura megoldást, de azért felüdítő volt most nézni, hogy a fiatal nők nagyja ad magára, helyes, arányos alakú, és barátnőikkel csoportban járva nem emlékeztetnek egy hazafele csörtető disznókondára.

Aztán trend az a blúz, aminek vállán cseppkőformában kivágás van, mint sejtelmes kis ígéret a finom női karból. Ez csinos is, de azok az osztályok akiken az ilyen szerkó jól állna, más divatot követnek. Lehetne ez tényleg aranyos, ha viselőjük 1, nem anyajegyes-ragyás vállat villantana vagy 2, nem nyárelőn pecsenyepirosra megégett bőrárnyalat kandikálna ki vagy 3, a helyeske benyomást nem vágná haza a gazdája szájából ömlő búza.

Másik kedvencem a onesie, az ilyen overál vagy egyberuha, ezt is a prosztók (már bocs) hordják előszeretettel, nagyközértekben láthatunk ilyen egzotikus vadakat, amint plüsspizsire hajazó onesie-ban és flip flopban vagy UGG típusú csizmában csoszognak, o’csó ribancosan riszálnak (a lábat nem emelik és aprókat löknek oldalra a popsijukkal) és persze üvöltve kommunikálnak. Erre előszeretettel húznak terepzöld, bő kabátot műprém szegéllyel a kapucnin. Igazi chavs. Ha van tabu nálam, az a házi joggingban-pizsiben leugrás a sarki boltba ,,egy percre, cigiért” – közösség elleni izgatás, amiért egy 1998-as Quelle katalógussal csapkodnám őket, amíg meg nem jön az eszük.

partying-chavs-s0xrjb.jpg

Továbbá nem értek egyet azzal sem, mikor a szép irodás kiskosztümhöz koszos tornadorkót húznak föl, csak mert így kényelmes tömegközlekedni. Értem én, de lányok, ez akkor is igénytelen. Vannak nagyon komfortos, kicsit nagyistílusra hajazó de csinos lábbelik, amikkel ki lehet húzni a munkahelyi csodatopánkáig. Sportcipőt sportoláshoz. A baj részemről az, hogy ebben a nagy praktikus világban olyan kikúrt slampos lett mindkét nem, hogy kicsípi a szemem az üregéből a finomság hiánya. A fűző és tűsarok elleni harcnak nem így kéne végződnie. S megint csak kapnak a közép-, kelet-európai hölgyek egy jópontot, mert ahogy elnéztem, csinosan vonulnak munkába (a lengyel nők kifejezetten nagyon látványosak, sminkben, öltözetben egyaránt, az oroszok már szerintem átestek a ló alatt és a hegyet is 10 centis sarokkal másszák).

Mi van még? Most bejött a (szakadt) farmer alatt hordott neccharisnya, tehát a pucér hasukon egy halászháló virít a gatya fölött, majd némi bőr és csak aztán a mellet takaró akármi. Ez is olyan darab, amit nem Kate Middleton vagy egyetemi tanárok hoztak divatba. Rock-chick style vagy mi. Sosem értettem, miért fizetnek az emberek egy vagyont csak hogy úgy nézzenek ki, mint egy mosdatlan csöves.

fishnet_stockings.jpg

Mindenhol bokacsizma dömping van, az a mélyen boka alá vágott típus. Én momentán rühellem a bokacsizmát, béna és cúgos, meg aztán mert általában tapigatyával hordják a népek, és hacsak nincs igazán jó lába az ember lányának, akkor nekem menthetetlenül Miss Piggy jut eszembe róla.

Jeles alkalmakkor szeretik a cuki kalapkákat, tollakkal, minifátyollal, a fejtetőre tűzve. Igazából aranyosak, hogy így próbálkoznak, de az átlagpolgárnál az összhatás elég csálé.

hats.jpg

Hajviselet tekintetében meg mániájuk a fejük búbjára fölcsavart kócos kontyféleség, mint egy másnapos Kalán néni, úgy festenek. Én ebből is a fineszt hiányolom, fésülködni nem muszáj hozzá, a hajtűzést meg elintézik pár hullámcsatt odaspékelésével. Ez a ,,lezserül szexi” irányzat megint olyan, hogy magazinokban még mutat valahogy, ám ha Tracey meg Bobby áll neki, az már kriminális.

messy_bun.jpg

A sminket egyesek szobafestő – mázoló módra intézik el, jó vastagon lealapozózzák a bőrüket és aztán rajzolnak maguknak egy erősen karakteres arcot. Mindezt néha a metrón, megint csak praktikusság miatt, részemről ez a vágyölés és bunkóság non plus ultrája, méltatlan egy igényes nőhöz. Itten nem szokás a kozmetikusnál nyomatni, nem tűri a lakosság a kellemetlenséget, így gyakran erősen ragyás arcra vakolnak rá, leblokkolva a természetes bőrlégzést.

Egyszóval a divat egyik fővárosában én úgy találom, hogy a fehérnép, osztálytól függetlenül, el van veszve ízlés és higiénia tekintetében a mindennapokban. Igyekeznek, de rászolgálnak az angol bénaság rossz hírnevére s szerintem ebben bűnös a ,,Nincs szabály, légy magad”, önértékelést nem bátorító hullám. Azért is hiszem, mert ha formalitásokról van szó, azaz hivatalos ceremóniákra kell készülni vagy uniformist rántani, az angol szabászat nagyon is kompetens, és gyönyörű darabokat produkál. Máig vannak üzletek, amik elegáns, jól szabott ruhákat kínálnak, ilyen a Hobbs vagy az L.K. Bennett – három számjegyű az árcédula, de a tradicionális angol divat sikeres követői. Tudtak az ánglusok valaha öltözni és régi képeken nagyon bájosnak tűntek, épp csak regulázásra és fekete-fehér szabályokra van szükségük, amit jámboran követhetnek. A LondonBudapestMetro természetes szívesen vállalja a divatpásztor szerepet, szerény anyagi javadalmazás ellenében örömmel fikázza vagy hagyja jóvá a hozzá forduló hölgyek toalettjét. Álommeló.