Ezt becsüljük meg Londonban!

Londonra lehet morogni és menekülni innen. Nem egyszer én is megteszem, de nem születhetett volna meg ez a blog, ha ez a város nem lenne mégis egy kimeríthetetlen ihletforrás jó időben, rossz kedvünkben, bármikor. Ha lajstromoznom kell, hogy mi teszi ezt a túlnépesedett, túlárazott, szemétben úszó és penészes várost mégis élhetővé, íme-lá pár ötlet!

  • A helyi BKV (TFL, Transport for London) vicces. Persze itt mindenben van humor, csak tegyenek bele egy-két dilis angolt. Külön mókás, ahogy a hangszóróban kommandírozzák a népet és pirítanak ránk: ,,Emberek, egy kis gesztussal tegyük szebbé a világot és engedjük el a leszállókat” vagy ,,Hangjelzés után kérjük ne szálljanak fel, az a szép sípjel külön e célra lett kitalálva…” vagy ,,This is your Piccadilly line service to Cockfosters. We’re now entering the tunnel of love, so put your phones away and spread the love!”. A plakátjaik is klasszak.

 

  • Mert a buszon a leszállók néha elkurjantják maguk, hogy Thank you driver! Biztos jól esik a sofőrnek. Gyakran még vissza is köszönnek.

 

  • Mert Londonban, s az egész országban, nem szégyen továbbtanulni, karriert váltani, idősebb fejjel beülni az iskolapadba. Life-long learning. Nem néznek ki, nem lohasztják le a kedved, hogy Ilyen idősen hová tanulsz? Mire akarod vinni? 25 éves vagy, már tudnod kéne, és hasonló echte ungarische savanyúpofa vágás és pitiánerség. Gondolom, azért vannak gyakorlati nehézségei mindennek, de a lényeg: itt lehetnek álmaid, terveid, csak keményen kell dolgozni érte. A Financial Times egyik kolumnistája 57 évesen hagyta ott az egészet, fölcsapott matektanárnak egy iskolában. Imádja. Tegnap egy lengyel nő áradozott nekem, hogy ugyan ő tanár, de benevezett egy színészképzőbe, ráment a gatyája is és nincs szabadideje, de boldog. Bol-dog.

 

  • A pub. Már írtam róla. Bemész, abrakolsz valamit, nézel ki az arcodból és senki nem piszkál.

 

  • A lakosság, pláne az idősebbek, gyakran szólítanak úgy, hogy love, hun (honey) vagy doll. Cukik.

  

  • Senkit nem érdekel anyád neve. Pesten egyszer nyitottam bankszámlát. Bemutattam minden okmányt, aláírtam az aláírandót, remek. Másnap vissza kellett mennem valamiért, mire kérdi a biggyedtszájú buláta: lakcímkártya? Hát, mondom, azt momentán most nem hoztam el, de itt a személyim és a friss szerződés az autogrammommal. Lakcímkártya?! Anyám születési neve? Londonban a meglevő ügyféltől a pöcs sem kérdi, hogy anyjaneve. Ez valami olyan bürokratikus, agyatlan idiótaság, amit a szoci időkből még nem tudtunk levedleni. Mi a szart számít anyám neve mikor már ujjlenyomattal és köpettel azonosítanak be?

 

  • Charity: adományboltok, jótékonysági séták, piacok, kalapozás. Tudom, nagy lóvé van az adomány businessben, de szerintem akkor is számít az üzenet, hogy segíteni kell egymásnak, közösséget teremteni, figyelni a másikra.

 

  • Békén hagynak. Ritkán cöcögnek, nem húzzák a szájuk, nem esik a képednek a sok önérzetes, meg nem értett zseni, ha nem ért egyet valamiben. Nagy baromnak kell lenni, hogy odajöjjennek hozzád lecsendesíteni. Igen, azt hiszem, ez a tolerancia.

 

  • A közterek padjain elhunyt szeretteinknek állíthatunk pici emléktáblát. Vannak nagyon szépek s vannak szimplán őszinték: XY emlékére, aki utálta ezt a parkot és benne mindenkit.

 

  • Van az angolokban egy jó adag képmutatás, kétségtelen. De mégis őszinték. Például nem tagadják, hogy az állatokat jobban szeretik, mint az embereket. Így kutyákat például sok helyre be lehet vinni, van nekik kitéve vizestál is és nem jön a KÖJÁL büntetni. A tömegbe becibált kutyusokat én momentán sajnálom, de aki már egyszer látott blökit metrón, az betekinthet az angol lélekbe: rámosolyognak, cuppogni kezdenek neki, elnézik, ha az út közepén bolhászik. Sokat elárul, hogy előbb alakult királyi társulat az állatok védelmére, mint a gyerekekére.

 

  • Customer service: hihetetlen, de itt nem húzzák a szájuk, ha munkaidőben zavarod őket. Se a butikoslány, se a pincér, sokszor még a hivatalnokok is meglepnek. Segítőkészek, udvariasak, ha nem is túl kompetensek néha. Ki lett adva az ukáz, hogy a vevő az első és punktum.

 

És persze van nekünk Királynőnk aki 70 éve hallgatja férje, Fülöp állatságait lefekvés előtt. Sok boldogságot nekik!