Állati jövedelmező terápia – az Emotional Support Animal hajnala Angliában

Mindig izgalmas – és ritkán tudatosul – mikor egy új hullám születésének és kivirágzásának lehetünk szemtanúi. Általában már csak utána állunk értetlenkedve, hogy ,,ez meg hogy a bánatba nőtt így a fejünkre?és természetesen ,,valaki miért nem fojtotta el csírájában ezt a baromságot?, de késő, ó akkor már késő! Nos, Albiont górcsővel figyelő barátaink, a történelem most kegyes hozzánk és megadatott testközelből figyelni a nyugati kultúra betegnaplójának egy új bejegyzését.

Trump megválasztása után szóltak a hírek – médiabeállítottság szerint elérzékenyülve vagy röhögve – arról, hogy még neves amerikai egyetemeken is elárasztotta a campust a síró, hajtépő diáksereg, akik The Donald győzelmét lövészárok-traumaként élték meg. Papírzsepin, csoportos ölelkezésen és forró kakaón kívűl vittek nekik labrador kiskutyákat, hogy a cuki puha bundás simikézése érzelmi támogatást nyújtson világfájdalmukban. Ezt addig gondoltam amerikai pihentek hóbortjának, amíg el nem kezdtek az angol újságok is cikkezni a repülő utasterébe felcipelt emotional support animal-okról (ESA) és az ebből adódó súrlódásokról: megharapott utasok, összebrunyált kárpit, civakodás. Az út végére a stewardesseknek valószínűleg jól esett egy emotional support Gin&Tonic.

Aztán egy szép nap kis diákunk várt a sorára a váróteremben egy láthatósági mellénykébe bújtatott King Charles spániellel a lábánál, kezében meg a papír, hogy milyen igazolást szeretne az orvostól, hogy neki szüksége van egy betrénelt emotional support kutyára, mert - aki eddig követte a LondonBudapestMetro kedvenc diagnosis lajstromát az most tudja, mi jön – igen, mentális egészség problémái vannak amin az eb a következőképp segíthet: csinál valamit ha a gazda sír (Pacsit ad? Megszoptatja?), odahozza a gyógyszerét (gazdi járóképes), és valami amit pressure therapy-nak neveznek és eddig azt hittem, hogy űrhajóskiképzésen használják vagy akupunktúrában, ha elfogytak a tűk, de nem, parasztnyelven ez ölelést jelent, mert közismert, hogy a gyengéd fizikai kontaktus gyógyító hatással bír, bár az LBM szerzője hogy-hogy nem, de nem érzi a gyógyítást mikor a tömött reggeli metróban érintgeti egymást ő meg harminc idegen.

Na már most: négylábú/tollas/hasított patás barátaink felbecsülhetetlen segítséget nyújtanak egyeseknek. Vannak kutyák epilepsziásoknak meg vakvezetők, és néha a megözvegyült nagyinak is kerít a rokonság egy tacskót/miskárolt cicát, hogy legyen társasága. Ez mind derék, sok beteg vagy magányos ember lel gyógyírre egy állatban (az őrölt rinocéroszhere potencianövelő más tészta!!). Meg is értem, a legtöbb homo sapiens-nél egy elkent pók társasága is jobb.  Az is érthető, ha érzelmi sebeik behegedésére karolnak föl egy kutyát, mint az ugandai kezdeményezés (The BigFix Uganda). De ember, Ugandában polgárháború volt, kegyetlenség és mélynyomor a mindennapokban, nem éppen ugyanaz, mint amikor egy neurotikus önsajnálatban fetrengő, jóltáplált nyugati szontyolodik el, milyen tzúnya nehéz ez az Élet és cipel magával egy szerencsétlen állatot a legalkalmatlanabb helyekre is.

S lássátok, a mag el lett vetve a jótékonysági szervezetek trágyagazdag talajában s szárra szökkentek az első angol ESA avagy comfort animal weblapok. Egyelőre nagyon amatőrök, valami sablonmaszlag bemutatkozónak de a legtöbb link amerikai webboldalakra visz minket, például értheteten módon Wisconsin állam honlapjára. De alakul ez, 1-2 év és ami még ma kiscserkész nonprofit kezdeményezés, az hamarosan parlamenti napirenden lesz mint alapvető emberjogi követelés és egy egész hónapot szentelünk majd az ESA gazdik méltóságának ünneplésére.

Jaj, mit nem mondok, non-profit?! Annyira az mint a legzsírosabb Wall Street-i cápaúsztató. A világ legjobb biznisze a humanitárius jószándék égisze alatt alapíttatott támogató/jogvédő/érdekképviselő tevékenység, ami  lassú víz partot mos elv alapján perisztaltikus mozgással csak beküzdi magát a közéletbe.

Ugye úgy kezdődik, hogy ők szeretnének to raise awareness, tudatosítani a közérdeműt mondanivalójuk abszolút fontosságáról (az awareness egy másik szó ami a LBM bullshit-szó gyűjteményének egyik alapítótagja). Aztán jön a pénzbehajtás az általuk képviselt ,,áldozatoktól”: az www.esaorguk.com például évi 50 font és egy önbevallás alapján kiállított orvosi félcédula fejében regisztrál minket mint ESA-ra rászorulókat, s akkor bajunk ,,világszerte hivatalos” mert hiszen mi tagok vagyunk egy olyan, valami tyúkólból működtetett szervezetben ami önmagát kiáltja ki törvényes revizornak de miért ne lenne az, hisz tagjai vannak… Tiszta, nem? Brilliáns logikai kör!

Aztán lassacskán találnak annyi önérzetest aki ennek bedől, kitűzi a mellére a mozgalmi plecsnit és saját hadjáratának lesz Szent Johannája, s előbb-utóbb állami pénzek is kezdenek befolydogálni, mert egy tücsökpolitikus sem meri őket elhajtani, hogy nézzenek már igazi munka után, mert akkor szétkapják a médiában, hogy szívtelen rohadék aki biztos jól föl is rúgná a beteg embereket.

,,Így megy ez”.

Tehát élő közvetítésben élvezhetjük az ESA térhódítását. Szó szerint: repülőkre, mint már említék, elkezdték fölcipelni az állatot ami nélkül élni sem tudnak. A Ryanair és EasyJet csak kutyát enged föl, de ugyan ki meri megmondani, hogy kinek mi a pszichétutujgató állatkája: túzok, varánusz, komondor, hangyafarm? Érdekes, hogy a mogyorót mint allergénreakció-gyilkost lassan mindenhonnan kitiltják, de a sziámi szőr okés mert valakinek csak Cirmi segít a kis lelkin.

A jövő progresszív utasszállítóját Noé bárkája tours-nak fogják hívni és utasélményünk nagyon hasonlít majd egy harmadik világbeli busz zötyögéshez: csirke az ölben, üvöltő gyerekek mindkét mellen, a fél háztartás besuvasztva az ülés alá a kupleráj közepette. Aztán jön az étterem, színház, kórház várója, minden olyan helyiség, ahol az épelméjű többség nem szeretne állatkertet szagolni, mert közegészségügyi córesz van belőle.

Bíztató hír, az amerikaiakkal ellenétben a dublini egyetem nem enged be ESA-t a területére (pont az ürülék, allergia és tulajdonrongálás miatt) s az ír törvények sem ismerik el ezt a comfort animal dolgot. Egyelőre. Nagyon ne örüljünk hogy Európa nyomokban még tartalmaz józan észt, a ,,nehogy sértsük egymás érzelmeit” diktatúra meglepően sokra tudja vinni az inklúzívitás nevében. Akinek ebből már most elege van, annak a LondonBudapestMetro örömmel ajánlja magát emotional support blognak. Vény és tagsági díj nélkül.